Szívpárna Program

az emlőrákos betegek        fájdalmainak enyhítéséért

Rákoscsabai Szépkorúak Klubja- itt jártunk

 

Vidám, mosolygós hölgyek, gyógytornához előkészített matracok, meleg tea és a szívpárna varráshoz szükséges kellékek fogadtak minket Rákoscsabán, a baptista gyülekezet közösségi termében. A Rákoscsabai Szépkorúak Klubjának tagjai, mintegy húszan, már második éve heti rendszerességgel itt találkoznak.

A közösség összetartozását erősítik a beszélgetések, a havonta Biblia mellett megtartott áhítat és a közös cél, hogy ne csak magukra gondoljanak, hanem másokra is. Szinte minden csütörtökön egy- másfél órát töltenek azzal, hogy szívpárnákat készítsenek a mellrákkal műtött hölgyek számára. Gyógytornára is sor kerül ezután, az egyik 80 éves hölgy vezetésével.

Öröm volt látni a jókedvüket, tettre készségüket. "Mi nem hagyjuk el magunkat"- mondta Debreceni Istvánné, mindenki Ica mamája. "Szeretnénk még sok jót tenni, jókedvűen, nem otthon ülni és TV-t nézni vagy szomorkodni. A szívpárnákat szépen becsomagoljuk, kedves sorokkal indítjuk útnak, a Szent Margit kórházba, ahol már várják, és minden párna gazdára talál. Egy hónapban egyszer áhítatot is tartunk a Bibliáról, a jó Istenről beszélgetünk. Egy erős közösség ez, ahol összetartunk és megtesszük, amit tudunk."

Köszöntötték egyik társukat is, a 88. születésnapja alkalmából. Ő is ott készítette a párnákat.

Palotai Franciska szinte minden héten varr, neki köszönhetjük, hogy szabadidejében mindent előkészít: minden kellék együtt van, a tömőanyag, a kész megvarrt párna huzatok, a kísérőlapok.


Szeretnénk mi is kifejezni köszönetünket a klub minden kedves tagjának és a varrást szervezőknek: Palotai Franciskának és Debreceni Istvánné Ica mamának és Kovács Győzőné Mártinak.

2015-03-12_15.10.14.jpg

Kedvesek és mosolygósak: van, aki a tömőanyagot szereti előkészíteni a párnákhoz.

 

2015-03-12_15.04.12.jpg

Ica mama a Klub vezetője, a szívpárna varrás "szive" is.

 

 

 

 

 

2015-03-12_15.13.43.jpg

Kovács Győzőné Mártika mutatja az elkészült újabb párnát.

 

2015-03-12_15.56.55.jpg

A képen balról jobbra: Ica mama, Palotai Franciska, Márti néni és Mészárosné Leila

 

2015-03-12_15.47.06.jpg

A tömőanyag zsákokban érkezik egy varroda felajánlásából, még előkészítést igényel, mire alkalmassá válik a párnatömésre.

 

2015-03-12_15.14.09.jpg

 

Franciska és Ica mama