Szívpárna Program

az emlőrákos betegek        fájdalmainak enyhítéséért

Kárpátalján is készülnek szívpárnák

A kárpátaljai Zápszonyban is készülnek szívpárnák, erről a zapszony.info oldalon jelent meg az alábbi beszámoló:

"Régi vágyunk vált valóra azzal, hogy csatlakozhattunk ahhoz a több száz nőhöz, akik szívpárnákat készítenek mellműtött nők számára. A párnákat a zápszonyi és a MEM gyülekezet nőtestvéreivel összefogva készítettük, majd felajánlottuk a Második Esély Jótékonysági Alapítványnak, hogy juttassa el az Ungvári Megyei Onkológia betegei számára. Örömmel tapasztaltuk, hogy mások is csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint pl. az ungvári magyar és ukrán baptista gyülekezet nőtestvérei.

Előzetes egyeztetés után december 18-án izgalommal vártuk az átadás lehetőségét. A kórház nagyon nyitott volt, és a főorvos úr örömmel vette a segítséget. A párnákat azonnal kioszthattuk, és mellé Bibliát és igés kártyákat kaphattak a betegek. Az ungvári testvérnők szívükre vették, hogy továbbra is kijárjanak a kórházba imádkozni a betegekért.

Köszönjük az anyagot az Magyarországi Baptista Egyháznak, a varrónőknek a fáradozást, valamint Mészárosné dr. Seres Leilának, hogy bátorított bennünket a szolgálatra."

Szívpárnák Zápszonyban